Szoktál hazudni másoknak?

Most valószínű azt gondolod, nem, maximum viccelődsz, vagy nem mondasz el valamit. De mit szólnál, ha azt mondanám, hogy szinte biztosan szoktál, még ha nem is szándékosan? Sőt, megkockáztatom, hogy magaddal sem vagy mindig őszinte, innentől pedig nehéz bárki mással is annak lenni.

Sokszor nem is vagyunk tisztában vele, hogyan csapjuk be magunkat azért, hogy ne kelljen tudomást vennünk valami kellemetlenről vagy fájdalmasról, és ilyenkor könnyebb hitegetni magunkat, mint szembesülni a valósággal.

Nade milyen jelei lehetnek annak, ha elnyomjuk a valóságot?

• Tagadás: hogyha valami olyan dolog történik velünk, amit nehezen tudunk feldolgozni, ösztönös reakció lehet, hogy elkezdjük tagadni azt. Ilyenkor azt érezzük, ez nem történhet meg, és hajlamosak vagyunk úgy is cselekedni, mintha tényleg nem lenne igaz. Ide tartoznak például a különböző gyászfolyamatok és bizonyos függőségek is.

• Ignorálás: az ember hajlamos arra, hogy csak az ő álláspontját igazoló információt vegye észre, és azt, ami esetleg cáfolhatná, figyelmen kívül hagyja. Ez egy idő után már nem is szándékos cselekvés, olyan ösztönösen él bennünk, hogy a saját igazunkat keressük a körülöttünk lévő világban. Ezért van például, hogy több információra van szükségük ahhoz, hogy elfogadjunk valamit, amivel nem értünk egyet vagy nem a mi álláspontunkat támogatja. 

• Túlzott önbizalom: a túlzott önbizalom oka sokszor túlzott önbizalomhiány. Ilyenkor a rólunk mutatott kép csak egy fal, védelem a kudarctól és a sebezhetőségtől, de sajnos semmi esetre sem a valóság.

• Szereplés mások előtt: ennek a pontnak az a lényege, hogy mit szeretnénk, milyen képet lássanak rólunk mások, és onnan lehet megismerni, ha valaki kifejezetten pozitív dolgokat többnyire csak nagyobb társaság előtt csinál. Ilyennek számít például a feltűnő jótékonykodás, vagy Facebook profilra beállítható keretek nagy része. Itt persze az a kérdés, hogy az egyén akkor is megtenné-e az adott dolgot, hogyha rajta kívül senki nem tudhatna erről.

• A felelősség hárítása: azzal is megtévesztjük magunkat, ha nem tudjuk elismerni, hogy hibáztunk, és állandóan másokra, vagy külső körülményekre tologatjuk a felelősséget. Ezt legkönnyebben akkor tudjuk felismerni, ha megvizsgáljuk, hogyan beszélünk másokról és hogyan magunkról a mindennapokban.
  Ha például mások kudarcára az a válaszunk, hogy nem próbálkoztak elég keményen, amíg magunkat felmentjük a nem megfelelő körülményekre hivatkozva, feltehetően egyik verzió sem mutatja a teljes valóságot.

És hogyan veheted észre magadon, ha te is elnyomsz valamit?

Figyelj az érzéseidre!

Veled is előfordult már, hogy túl érzékenyen reagáltál valamire, és nem értetted, miért?
Általában olyankor történik ez velünk, ha valamilyen korábbi tapasztalatot nem tudtunk rendesen feldolgozni, ezért fájdalmasan és megoldatlanul él bennünk tovább, mi pedig nem szeretnénk tudomást venni róla, nemhogy foglalkozni is vele.

A féltékenység például sokszor korábbi tapasztalatokon alapszik. Ezért lehet, ha egy személy nem tud rendesen megbízni valakiben akkor sem, ha minden oka megvan rá, ezzel értetlenséget és sajnos konfliktusokat is előre vetítve. Az ilyen helyzetek pedig, ha rendszeresen ismétlődnek, sajnos szomorú véget is érhetnek, mintegy önbeteljesítő jóslatként hatva arra, aki nem kutatta fel, honnan erednek az érzései.

Éppen ezért, ha azt tapasztalod magadon, hogy bizonyos helyzetekben intenzívebben reagálsz annál, mint ami érthető lenne, érdemes elgondolkoznod a következőkön:

• Mi az az érzés, amit érzel?
• Tényleg van-e köze a mostani helyzethez?
• Hogyha nem, mikor éreztél hasonlót korábban?

Figyelj a gondolataidra!

Az érzéseiden túl a gondolataid is árulkodóak lehetnek, hiszen az alapján keletkeznek benned, ahogyan a világot észleled. Az észlelés viszont nagyon szubjektív tud lenni.

Ha kíváncsi vagy rá, gondolataid vajon mennyire egyeznek meg a valósággal, érdemes megfigyelned, milyen szavakat használsz. Amikor valaki észlelése nagyon eltorzul és gondolatai beszűkültek vagy radikálisak lesznek, az elsők között a beszédében fog megnyilvánulni. Ilyenkor szélsőséges jelzőket használ és túlzó kifejezéseket, illetve megjelenhetnek olyan általánosítások is, mint a mindig vagy a soha. (Nekem soha nem sikerül semmi…)

Tehát, ha saját magadról van szó, ezekre a szempontokra érdemes figyelned:

• Milyen szavakat használsz?
• Ezek mennyire pontosak? 
• Szoktál-e elfogult lenni? És ha igen, inkább másokkal vagy saját magaddal?

Figyelj a szokásaidra!

Az, amit csinálunk, nem egyenlő azzal, akik vagyunk, viszont hosszú távon képes formálni a személyiségünket. Éppen ezért, fontos tisztában lennünk vele, hogy mit miért csinálunk, és elismerni annak jelentőségét.

Ha például azt mondod, nem vagy fáradt, de közben te is érzed, hogy majd’ leragad a szemed, érthető a különbség. De ugyanide tartozik az is, ha nem gondolod magad féltékenynek, de közben folyton azt lesed, vajon kivel chatel épp a másik.

Ha úgy érzed, a szokásaid nem egyeznek meg azzal, aki lenni szeretnél, gondolkozz el a következőkön:

• Vajon miért csinálod az adott dolgot?
• Mit nem akarsz beismerni a szokásaiddal kapcsolatban és miért?

Őszintének lenni nem mindig egyszerű, de muszáj törekednünk rá, ha meg szeretnénk értetni az érzéseinket másokkal. Ennek az első lépése az, hogy legalább magunknak mondjunk mindig igazat, és innen könnyebb lesz nyitni az őszinte kapcsolatok felé is.